A képmutató, avagy hányinger ez az ember
Így, karácsony közeledtével hadd idézzek néhány sort a Bibliából.
Így, karácsony közeledtével hadd idézzek néhány sort a Bibliából.
Böröcz László, az I. kerület vezetője a Hír TV műsorában hangsúlyozta, elődje polgármesterségének utolsó heteiben ismeretlenek olyan okiratokat készítettek, amelyekben szándékosan kikerülték a jogszabályokat, és szándékosan olyan helyzetet teremtettek, hogy a jutalmakat ki tudják fizetni.
Az Egyesült Királyságban nem kapnak pénzt, de van olyan ország is, ahol annyit fizetnek nekik, mint az ép sportolóknak.
Arra a hírre, hogy Fásy Ádám lovagkeresztet kapott, minden kormánypárti szavazó elégedetten bólinthat.
A kiváló magyar sportoló két ezüst- és egy bronzéremmel tér haza Párizsból, hat olimpiai medállal befejezve pályafutását. A Mandinernek elárulta, kinek adja a legfrissebb gyűjteményét, bántja-e, hogy most nem szerzett aranyat, és azt is, hogyan élte meg ezt az olimpiai ciklust. Interjú!
Egy magyar bokszoló szállt bele Hámoriba, igazságtalanságot emleget.
Ez a motiváció az orosz tüzéreknek.
A „gyurcsányista” politikusként viselkedő jegyző már a próbaideje alatt egyhavi bérének megfelelő jutalomban részesült – közölte a kormánypárt.
A főpolgármester Wintermantel Zsoltot is elővette, de a Fidesz frakcióvezetője visszavágott.